Ösztönösen Lily elé léptem.
Ő kilesett a lábam mögül.
Még pizsamában volt.
Még mindig az álmot dörzsölte ki a szeméből.
A férfi levette a napszemüvegét.
– Benjamin Hayes vagyok.
– Tudom.
– Ön volt az a férfi a metrón.
Bólintott.
– Tartozom egy magyarázattal.
– Többel tartozik ennél.
A tekintete Lily felé siklott.
– Bejöhetünk?
– Nem.
A vállai megremegtek, és leereszkedtek.
– Értem.
Lassan benyúlt a kabátjába.
Azonnal megfeszült minden izmom.
Fegyver helyett…
egy régi fényképet vett elő.
Egy kislány volt rajta.
Lily korabeli.
Balerinaruhában.
Mosolygott.
– A lányom.
A hangja megrepedt.
– Emma volt a neve.
Nem szóltam semmit.
– Hat éve meghalt.
A folyosó hirtelen elcsendesedett.
– Azon az éjszakán, amikor megláttam magukat…
– …a lánya pontosan úgy mosolygott önre, ahogy Emma szokott rám.
Lesütötte a szemét.
– Nem a magánéletükbe akartam beleavatkozni.
– Csak… emlékezni akartam arra a mosolyra.
Éreztem, ahogy a dühöm kissé oldódik.
De csak egy kicsit.
– Akkor miért van itt?
Benjamin zavarba jött.
– Mert miután rákényszerített, hogy töröljem a fotót…
– nem tudtam többé nem gondolni magukra.
A lakásunk felé pillantott.
– Megpróbáltam kideríteni, kik maguk.
Összevontam a szemöldököm.
– Ez nem megnyugtató.
– Tudom.
– Hibáztam.
Bólintott az őrök felé.
– Ők nekem dolgoznak.
– Nem azért vagyok itt, hogy elvigyem a lányát.
Az egyik biztonsági őr egy dossziét adott a kezembe.
A borítékban egy alapítvány dokumentumai voltak.
Az Emma Hayes Gyermekalapítvány.
Benjamin halkan beszélt.
– Emma halála után…
– megfogadtam, hogy minden évben segítek egy gyereknek tovább csinálni azt, amit szeret.
Lily felé nézett.
– Amikor megláttam a balettcipőjét…
– …és az ön munkáscsizmáját…
– megértettem valamit.
– Mit?
– Egy apát, aki bármire képes feláldozni.
Lassan kinyitottam a dossziét.
Ösztöndíjpapírok voltak benne.
Teljes balettakadémiai támogatás.
Jelmezek.
Cipők.
Utazási költségek.
Egészségbiztosítás.
Minden.
Tíz évre.
Rámeredtem.
– Maga még csak nem is ismer minket.
Szomorúan elmosolyodott.
– Elég sokat tudok.
– Tudom, hogy szereti a balettet.
– És azt is tudom, hogy ön szereti őt.
Lily finoman megrángatta az ingem ujját.
– Apa?
Letérdeltem mellé.
– Igen, kicsim?
– Ez azt jelenti…
– …hogy tovább táncolhatok?
Nem tudtam azonnal válaszolni.
A torkom teljesen összeszorult.
Benjamin még egyszer a zsebébe nyúlt.
Valamit Lily kezébe adott.
Egy apró, ezüst balettos medált.
– Emmaé volt.
Lily rám nézett.
Bólintottam.
Óvatosan elfogadta.
– Nagyon vigyázni fogok rá.
Benjamin könnyekkel a szemében mosolygott.
– Tudom.
Mielőtt elmentek volna…
visszafordult hozzám.
– Nem azért kértem, hogy pakolják össze a holmiját, mert el akartam vinni.
Aztán Lilyre nézett.
– Hanem azért, mert el akartam vinni valahova.
– Hova?
Elmosolyodott.
– A balettakadémiára.
– Már félretették neki a helyet.
Ahogy elindultak…
Lily két karjával átölelt.
– Betartottad az ígéreted, apa.
Szorosabban öleltem magamhoz.
– Nem…
suttogtam.
– Mi betartottuk.
